Műszaki tudományok

Balla Esztella, Norvégia, rövid tanulmányút

„Részt vettem a Turbo Expo 2018 konferencián Lillestrømben. Az eseményen körülbelül háromezer résztvevő volt jelen, akik között kutatók és az iparban dolgozó mérnökök is voltak.

A konferencián egy 30 perces, az alacsony sebességű axiális ventilátorok akusztikájáról szóló előadást tartottam. A prezentációm után a hallgatóságtól (30-40 ember) több szakmai hozzászólást is kaptam, melyekben elismerően nyilatkoztak a munkámról. A konferencián több előadást is meghallgattam a ventilátorok és fúvók témakörében, melyekből a mérések megtervezéséhez használatos módszerek voltak a legérdekesebbek.”


tudományos, műszaki tudomány, gépészeti tudományok, lapátok, mikrofonok, zaj, szárnyak, ventilátorok 





Béres Gábor József, Spanyolország, rövid tanulmányút

„A Campus Mundi ösztöndíj segítségével a kutatási eredményeimet Európa legrangosabb képlékenyalakítással foglalkozó tudományos konferenciáján tudtam bemutatni, illetve a részvételem során a legjobb szakemberektől, kutatóktól tudtam tanulni.”


tudományos, műszaki tudomány, gépészeti tudományok, mélyhúzási technológia 





Cseh Dávid, Miskolci Egyetem, Ausztrália, rövid tanulmányút

„A Campus Mundi ösztöndíj igen hasznos volt, mert az elnyert támogatás nélkül valószínűleg nem juthattam volna el a kutatási területem négyévente megrendezésre kerülő első számú szakmai konferenciájára. A szakmai kitekintés hozzásegített doktori kutatásom eredményességéhez is.”


tudományos, természettudomány, anyagtudomány, maradófeszültség, röntgendiffrakció, fárasztóigénybevétel, szemcseszórás, relaxáció 





Horváth Csongor Márk, Tajvan, rövid tanulmányút

„A Campus Mundi rövid tanulmányutam célja egy Tajvanban megrendezett tudományos konferencia látogatása volt. A konferencián előadás formájában mutattam be a kutatás eredményét, mely írásban is megjelent a konferencia kiadványában.

Az elnyert ösztöndíj nagyban hozzájárult ahhoz, hogy részt vehettem ezen az eseményen és egy nemzetközi közönségnek, egy távol-keleti országban tarthattam szakmai előadást. A kutatás eredményességét jól mutatja, hogy eddig ez a legtöbbet hivatkozott cikkem.”


tudományos, műszaki tudomány, robotika, mechatronika, folyamatirányítás, ipari robotok, folyamat irányítás és felügyelet, ívhegesztés, 3D modellezés és megjelenítés, szolgáltató robotika 




Kiss Benedek, Svájc, rövid tanulmányút

„A cikkben publikált eredményeket az ösztöndíjas időszakban történt nemzetközi együttműködés során alakítottuk ki, a társszerzőkkel való személyes közös munka során.”


tudományos, műszaki tudomány, építészmérnöki tudományok, Life Cycle Assessment, Building Performance Optimization, BIM, LCA 





Dr Kruppa Kinga, Kína, rövid tanulmányút

„Az ösztöndíj keretei között lehetőségem nyílt a Dr. Xunnian Yang által vezetett, geometriai modellezéssel foglalkozó kutatócsoport megismerésére. Az ott-tartózkodásom alatt egy előadás során részleteiben bemutathattam a kör- és gömbsorozatokat burkoló módszereinket. Az előadáshoz kapcsolódó szakmai visszajelzések nagymértékben inspiráltak a kutatás folytatására. A professzor által ezenfelül megismertem az egyetemüknek a „Frontiers of Information Technology & Electronic Engineering” c. folyóiratát, amelyet a Zhejiang University Press és a Springer ad ki. Itt jelent meg publikációm.”


tudományos, informatika, számítógéppel segített geometriai modellezés, burkológörbe; középtengely-transzformáció; interpoláció; Minkowski pitagoraszi hodográfú görbe; körök 





Kósa Zsuzsanna, Spanyolország, 2019

„A Campus Mundi ösztöndíj segítségével részt vehettem egy konferencián, ahol két angolnyelvű kutatási témám összefoglaló előadás formájában is publikálásra került. Több olyan nemzetközi kutatóval is megismerkedtem, akik hasonló területen dolgoznak, és ez inspirálóan hatott rám."  


tudományos, műszaki tudomány, mészhabarcsok, mészhabarcs felújítás, workability, környezetbarát építés, műemlékvédelem 





Dr Somodi Balázs Norbert, Dánia, rövid tanulmányút

„A Campus Mundi ösztöndíj támogatta a konferenciára való kiutazásomat.”


tudományos, műszaki tudomány, műszaki tudományok / építőmérnöki tudományok, high strength steel, flexural buckling, residual stress, Ayrton-Perry