Új szakaszba lépett a Pannónia Ösztöndíjprogram
10 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre a Pannónia Ösztöndíjprogramban, melynek célja, hogy a magyar egyetemisták, oktatók külföldi tapasztalatokat szerezhessenek.
Hankó Balázs, innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkár, Czibere Károly, a Tempus Közalapítvány kuratóriumának elnöke, Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, valamint Eszterhai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke 2024. március 20-án közös sajtótájékoztatót tartottak, melyben bejelentették az új programszakaszban kiosztott forrásokat.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium által biztosított támogatási keretre a programot kezelő Tempus Közalapítványnál lehetett pályázni az év elején közzétett felhívás alapján, miután a modellváltott egyetemek az érvényben levő bizottsági döntés miatt elestek az Erasmus+ forrástól. Az alapítványi fenntartású egyetemek mindegyike, 21 felsőoktatási intézmény küldött be pályázatot, és ebben a körben a kuratóriumi döntés alapján 6,5 milliárd forintnyi mobilitási forráshoz jutottak.
A mostani döntés alapján kiosztott forrásból több mint 6000 hallgatói mobilitás valósítható meg. A pályázó felsőoktatási intézmények továbbá oktatóik, munkatársaik számára is valósíthatnak meg kutatási és oktatási célú mobilitásokat, valamint 100 diák tanulhat majd a világ top 250 egyetemének egyikén kiválósági ösztöndíjjal.
Hankó Balázs, innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkár beszédében kiemelte: "Nekünk a magyar egyetemisták, diákok az elsők és azt szeretnénk, hogy ők legyenek a legsikeresebbek."
Czibere Károly, a Tempus Közalapítvány kuratóriumának elnöke megköszönte az ágazatirányítás és a modellváltó intézmények együttműködését a program kidolgozásában. A folyamatos párbeszédnek, közös gondolkodásnak köszönhetően megszülettek azok a prioritások és hangsúlyok, amelyek a Pannónia Ösztöndíjprogramot megkülönböztetik az Erasmustól. Jobb lehetőségeket biztosít a résztvevőknek: magasabb ösztöndíjak, több választható ország és garantált kreditelismerés segíti az egyetemisták külföldi tanulmányait.
Horváth Zita, a Magyar Rektori Konferencia Modellváltó Tagozatának elnöke, a Miskolci Egyetem rektora elmondta, a Pannónia program nagy segítséget nyújt abban, hogy az egyetemek kapcsolatai ne szakadjanak meg a külföldi intézményekkel, hiszen az elmúlt években szinte megkétszereződött a mobilitási programok iránti kereslet.
A sikeres pályázati időszak után az egyetemek jelenleg a bilaterális szerződések megkötésén dolgoznak, hogy a fiatalok, az oktatók és a kutatók már 2024 őszétől igénybe tudják venni a Pannónia Ösztöndíjprogram által nyújtott lehetőségeket.
A Pannónia Ösztöndíjprogramról
A Pannónia Ösztöndíjprogram a modellváltott intézmények hallgatói, oktatói és munkatársai számára biztosít rövid- vagy hosszú távú mobilitási lehetőséget Európán belül és kívül is, a világ bármely országába. A program támogatja a résztvevők tanulmányi, szakmai gyakorlati, kutatási, illetve oktatási célú mobilitását, és kiválósági ösztöndíj keretében a világ legjobb egyetemeire is kijuthatnak a hallgatók.
A Pannónia két fő ösztöndíjtípusra épül:
1. Általános ösztöndíj: Az Erasmus+ program működéséhez hasonló mobilitási lehetőségeket biztosít az egyetemi polgárok számára.
- Hosszú távú hallgatói mobilitás: lehet tanulmányi és szakmai gyakorlat célú (2-12 hónap) vagy kutatási célú (2-3 hónap)
- Rövid távú hallgatói mobilitás: tanulmányi vagy kutatási célú (2-30 nap), de tartalmaz konferenciarészvételt és nyári egyetemet, ami az Erasmus+ programban nem érhető el
- Oktatók és munkatársak mobilitása: képzési, oktatási és kutatási célú mobilitás (2-60 nap). A kimenő mobilitás megvalósítása mellett a hazai intézményeknek lehetősége van a külföldi oktatókat fogadni rövidtávú bejövő mobilitás formájában.
2. Kiválósági ösztöndíj: A kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók számára elérhető mobilitás, a nemzetközi felsőoktatási rangsorok 250 legjobb egyetemén valósul meg.